1. Jelesebb ünnepek és hagyományok

A búcsú: Nagy ünnep volt – ma is az – a pünkösdi búcsú . A Szentlélek tiszteletére szentelt templom nagy ünnepe, amely a község számára, a nem vallásosak részére is ünnepséget jelent. A templomban már napokkal előtte elkezdődik a készülődés; a takarítás, díszítés, virágozás, körmenet előkészítésével. Vendégként mindig egy papot hívnak, aki a szentmisét celebrálja, amelyet egy vendégénekkar tesz színesebbé. A szentmise végén körmenettel zárul az Istentisztelet.
Az emberek és a családok is takarítanak a házban a ház körül. Sütnek, főznek, az ünnepre vendégeket hívnak, akik szintén részt vesznek a szentmisén.
A falu fiataljai a főtéren felállított „sergőre” és más izgalmas „játékszerekre” ülhetnek fel, és próbálhatják ki. Az árusító sátrakban mindent meg lehet találni, ami szemnek-szájnak tetszetős és ízletes lehet. A gyerekek a „locsolkodós” pénzt erre teszik félre, hogy itt aztán elkölthessék, és jól szórakozzanak. Különösen is emlékezetes, hisz ez a búcsú kétnapos általában megszokottak ellenére. Régen az ünnep bállal végződött, ma már ez a hagyomány nem él.

November 17-e, a templom felrobbantásának emléknapja: Ezen a napon minden évben szentmise keretében és azon kívül is, megemlékeznek a régi templomról és annak felrobbantásáról. Az iskolás gyerekek versekkel,énekkel teszik ezt az emlékezést szebbé.
Az elmúlt években orgonakoncert, és énekkar is színesítette az emléknapot.

Aratási hálaadó ünnepség: A katolikus egyház ünnepe volt Horton egyéni módon, amelyet egyházilag is engedélyeztek annak idején. Sajnos kb. az 1950-es évekig tudták csak megvalósítani, mert utána az új plébánosnál lassan elmaradt, ma pedig már nem igénylik az emberek a terménymegáldást sem. Ehhez hozzájárult, hogy nyilvános egyházi ünnepségekre nem kerülhetett sor az elõző rendszerben.
Hála Istennek, 2005. Augusztus 20-i ünnepnapon, ismét elkezdődött ennek a szép hagyománynak a felelevenítése. A templomban szentmise keretében, terményáldás és kenyérszentelés volt.
Régen a megtermett új kenyérért volt hálaadás s egyben adomány az első kenyérből, a falu határán túl élő éhezőknek. Az ünnepség a szociális szeretet felkeltésének és fejlesztésének szolgálatában állt. A hálaadást szeretetadományok gyűjtésével és osztásával kapcsolták össze. Nemcsak gabonafélét, de egyéb terményadományokat is gyűjtöttek. Az első évben, 1933-ban, a hálaadó ünnepség helyes felfogásának eredménye:325 kenyér, 3 kalács, 15 zsák burgonya, 9 zsák bab, 7 zsák hagyma, 2 és fél zsák liszt, mák, sok tök, dinnye lett rövid három hét alatt összegyűjtve.
Első években augusztus 20-án tartották, de a következő években későbbre tették, hogy más termények is ott lehessenek. Szeptemberi vasárnap délután (amikor már a tanítás is megkezdődött) a zárdaiskola udvaráról indult a körmenet. Elől vitték a körmeneti feszületet, utána feliratos táblák következtek: „Téged Isten dícsérünk”, „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Iskolások, ifjak és férfiak templomi lobogók alatt vonultak. Ezután búzakalászból font feszületet vittek. Majd a termés betakarítására használt, papírszalagokkal és virágokkal feldíszített szerszámokat: fiúk gereblyét, lányok sarlót, korsót, férfiak kaszát, nagy gereblyét.
„Áldjátok a föld minden terményei az Urat!” feliratú tábla vezette be a termények csoportját: zöldségfélék vállon hordozható saroglyában; kalászosok koszorúban; napraforgó, mák, kukoricaszárral, szalaggal átkötve.
Ezután vitték a nagy kelyhet, kenyeret, majd a nagy ostyát. Végül baldachin alatt négy férfi vállon vitte a Jézus Szíve szobrot. A menetet a nagylányok és asszonyok lobogós csoportja zárta. A templomhoz érve az adományok sátra előtt énekeltek. Meghallgatták az alkalmi prédikációt, majd megáldották a terményeket.
1933 augusztusában ünnepeltek így elõször a horti hívek, s ezt követően évente rendezték meg az aratási ünnepeket. Méltó alkalom volt a hálaadásra, s a vele összekapcsolt adomány gyûjtésre, a felebaráti szeretet gyakorlására.

Mahunka Imre plébános atya errõl így nyilatkozott:-„Gondoltam, ne csupán a szereplõk vigyenek néhány kenyeret, amelybõl csak kevés helybeli szegénynek juthat, hanem mennél többen, százak vigyenek az elsõ kenyérbõl adományt, hogy a falu határán messze túl éhezoknek is jusson belole. Milyen nagy arányokat ölthetne a hálaadó ünneppel összekapcsolt alamizsnanyújtás gondoltam. Ha Hortról 200-300 kenyér összejön, - számította – tíz hasonló községbõl két-háromezer, száz községbõl húsz-, harmincezer kenyér és így tovább. És ha ezt a mozgalmat egy központi szerv – az Actio Catholicára gondoltam – vidékenként más és más napon lehetne rendezni ünnepséget, hogy hosszabb idõn keresztül lehessen juttatni élelmet az éhezõknek. A nyomorgók sok ezrei kezébe odaképzeltem, odaálmodtam a kenyerek százezreit. Ezek a kenyerek lennének a testvéri szeretet hírnökei, ezek mennének a nyomortanyákra e felírással: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Jézus szentséges Szívében testvéri szeretettel nyújtja N. N.”
Segítségére voltak az atyának a szervezésben, a helyi Jézus Szíve szövetség tagjai, és Rajkay M. Ernella zárdafőnöknő.

A körmenetben szebbnél-szebb kalászból font feszületeket, és más díszeket hordoztak;

A „Krisztus és a falu” vezényszó alatt megindult mozgalomnak, egyik legszebb feladata lehet, a még mindig Istenben bízó magyar falu népének adni az elsõséget abban, hogy bevezesse a termés-betakarítás ünneplésével kapcsolatban az Isten nyilvános dicsõítésének ünnepét. Ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem Isten-tagadó, nem is lesz soha! Induljon meg ennek az Istendicsõítésnek a jegyében, a szent keresztes hadjárat, a rettenetes bolsevizmus ellen. Legyen szent tüntetés ez az ünnep az emberi nem elvetemedett ellenségeivel, az ok tengernyi káromlásukkal, Isten-gyalázásukkal szemben. Legyen engesztelés, hódolat és imádás, a milliós, Istenben hívõ tömegek szárnyaló éneke:” Te Deum laudamus!”