Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A megtestesülés titka. Igen, titok, mert Isten belső életének örvénylése
számunkra teljes egészeben fel nem fogható. A teológia – mint tudomány –
megpróbálja tisztázni a fogalmakat, de a megértésben mindig helye van a hit
általi beleérző képeségnek. Mi most ezt az utóbbi utat járjuk.

Történt, hogy egy napon nagy szomorúság támadt a menyben. Az Atya odahívta magához szeretett Fiát.

- Nézz csak le a földre! A mi kedves teremtményünk lelke elsötétült. Mondd, mit tegyünk?
S ő, aki öröktől fogva az Atya színe előtt játszott, ifjonti lelkesedéssel így szólt:
- Atyám! Itt vagyok! Engem küldj! Majd én eloszlatom szívük sötétségét!

Az Atya ekkor titokban elfordult, szeme megtelt könnyel, mert átlátta a jövendőt, és szívszakadva ugyan, de kimondta a szót:
- Fiam! Indulj! Küldelek!

A Fiú pedig csillagvilágok mellett - az érte teremtett világon áthaladva - elérkezett Betlehembe. Csodálkozó gyermekszeme elé először tárult a fölsi lét. Tekintete megpihent a két szerető arcon, akik ott hajladoztak körülötte, amint takargatják pólyába és kicsinyke tejjel táplálják.

Milyen különös ez a földi világ, itt a szalmán. És nini, a szamár, milyen furcsa jószág... Látogatók is jönnek, a környékbeli pásztorok. Fölé hajolva mondogatják, miközben ajándékokkal halmozzák el:
- De hiszen ez tiszta atyja!

Majd messze idegenek is érkeznek. Ők pedig térdelve hódolnak. S a gyermek arra gondol, könnyű lesz az a bizonyos küldetés. Ártatlanságában még nem fogja fel a gyilkos Heródes készülődését. Gyermeki lelke még nem érzékeli a fejszék csattogását, ahogy majd kivágják azt a fát, melyből számára a keresztet ácsolják. Nem gondol arra, hogy majd királyok és helytartók elé hurcolják, hogy ily áthatolhatatlan a sötétség...

Még nem szembesül azzal, hogy barátai, akiket választott, azok közül egy elárulja és hogy oly gyáván elfutnak majd, s egyedül hagyják...

- Én vagyok a világ világossága! – szakad ki a Fiú szívéből a szó, miközben értünk haldokol, úgy, hogy még a nap is elsötétül...

S mit látunk harmadnapra? – A menyben ragyogó ünnepi fény van. Érkezik valaki...

Valaki, aki végigjárta a földi lét mélységeit.

Angyalseregek emelik, ruhája hófehér. De jaj! Kezén és lábán éktelen sebek és ruháján is átüt a vér.

- Itt jön! Itt jön a Fiú! – hangzik az egész világmindenséget megrendítő szózat... Az Atya hallja mindezt, s elé siet, szorosan magához öleli, miközben letekint a földre, s pislákoló fényeket lát itt is ott is felvillanni... S igy szól:

- Látjátok! Ő az én szeretet Fiam! Látjátok! Küldetése az emberek fiai között nem volt hiábavaló!