jesusszvetalalk


Helyszín: Hort, Római Katolikus Templom

Ideje: 2013. június 8. (szombat)



A Jézus Szíve Családok Találkozóját 2013. június 8-án rendezték meg a horti Római Katolikus templomban. Reggel különböző városokból, településekről (Alsózsolca, Gyöngyöstarján, Ecséd, Hatvan, Kecskemét, Szeged, Székesfehérvár, Bükkszentkereszt, Sátoraljaújhely, Dány, Répáshuta, Dombóvár, Gyöngyös, Galgahévíz, Aszód, Budapest, Adács, Kazincbarcika, Mende, Tas, Domoszló, Patak, Nagyoroszi, Szlovákia) kisebb- nagyobb autóbuszokkal mintegy 370 hívő érkezett apostolaikkal együtt imádkozva és énekelve a találkozóra.


Megérkezésükkor Mándy Zoltán, Hort község plébánosa, az egyháztagok és a horti hívek köszöntötték őket. 10.00 óra előtt a templom már megtelt imádkozó Jézus Szíve Család tagokkal. Tóth Ferencné köszöntője után Zoltán atya, megkezdte Jézus Szent Szívéről szóló előadását, amelynek témája Jézus Szent Szívének tisztelete.

Az atya röviden ismertette, hogy Alacoque
Szent Margitnak 1675-ben kinyilatkoztatta a mi Urunk Jézus Krisztus az ő szent szívének titkait. Az előadása során arra kért mindannyiunkat, hogy terjesszük a világban a szeretet és az élet kultúráját, és ha kell, állítsuk háttérbe magunkat, osztozzunk javainkon és vállaljunk szolidaritást az emberekkel.

Majd a szentmise előtt Dencs János, Hort Jézus Szíve Család világi apostola röviden összefoglalta a község templomtörténetét, miszerint a második világháború után a kivonuló németek felrobbantották a régi templomot. Majd 1948-tól Mahunka Imre atya kultúrházat, mozit akart építeni, hogy az abból befolyó összegből, templomot lehessen építeni a későbbiekben. Az emberek nem örültek az eredeti tervnek, így templommá tervezték át. A horti hívek összefogtak, lelkesen segítettek adományokkal és kétkezi munkával egyaránt, hogy minél előbb felépülhessen az új templom. Felhasználták a régi templomból megmaradt kőmaradványokat, továbbá elhelyezték a Jézus Szíve oltárral szemben azt a nagy fából faragott feszületet, amely a felrobbantáskor csodálatos módon épségben megmaradt.



„Krisztusban, kedves testvéreim!”

Ezekkel a szavakkal köszöntötte Szántó József, jászberényi apát plébános úr a híveket a fél tizenkettőkor kezdődő szentmisén.

A beszédében kiemelte, hogy minden emberi találkozást át kell hatnia a szeretetnek. A szeretet tulajdonképpen egyfajta adás, amit jó szavakkal adunk emberi találkozásokban, kivétel nélkül, mindig és mindenkor, Isten dicsőségére. Záró gondolatában útravalóul csak annyit mondott: „Szívet szívért! Te szívedet Jézus szívéért!” Ezt kell komolyan kérnünk ahhoz, hogy a mai felfordult életünknek szép folytatása legyen. A szentmise után finom, ünnepi ebéddel várták a híveket a község iskolájában, később pedig lehetőségük volt saját élettörténetük elmesélésére. Majd a meghitt tanúságtételek után következett a Jézus Szíve litánia, és a találkozó szentségimádással zárult.



Készítette: Lakatos Judit, Lakatos Beáta


A Találkozó fényképei itt >>>>

Mándy Zoltán Plébános előadása